Szerintem minden családban van egy Bezzeg Néni, akinek a gyerekei csillagos ötössel végezték a legjobb iskolákat, minimum három diplomájuk van, és hat nyelvet beszélnek, és Dr. Dr. Dr.-ok, annyi pénzük van, mint a szakajtó és mellette kiváló szülei az alomnyi unokának, akik pont ugyanolyan tökéletesek, mint a szüleik.
Nem régiben volt szerencsém beszélgetni a mi családunk Bezzeg Nénijével - mert hát az ember lánya, fia, házát cipelő csigája, akármije nem bújhat ki örökösen a rokonokkal való kommunikáció alól, még akkor sem, ha beteg, túlterhelt, és egyébként is kisVuk- és a kedves Bezzeg Néni egy bájos mosollyal és lenéző hangsúllyal reagált az egyébként már biztos unalmas siralmaimra egyetlen mondatot, amivel leverte azt a mostanában amúgy is instabil biztosítékot. Azt sikerült mondania, hogy "Hát igen, ehhez hozzá kell szokni". Hát kedves rokon, ne vedd zokon, de álljon már meg az a méltóságos keresztbecsíkozott nászmenet! Mégis mi az, hogy nekem hozzá kell szoknom ahhoz, hogy rettegésben éljek? Igen, tudom, ez az átlag kis hazánkban, hogy mindenki - kivéve persze Bezzeg Néni pereputtyát - tapossa az iszapot, nehogy megfulladjon. Gyomor görccsel járunk be dolgozni, mert bármikor elveszíthetjük a megélhetésünket és még különösebb ok sem kell hozzá, hiszen bármire rá lehet fogni, miért is vagy alkalmatlan arra, amit röhejesen kevés pénzért napi 8-10-12 órán keresztül fogat összeszorítva csinálsz, csak hogy ne halj éhen. De kérdem én, mégis milyen világ az, ahol "hozzá kell szokni" ehhez? Mégis mi van itt, emberek, hogy senki sem veti fel büszke fejét, és vág az asztalra akkorát, hogy összetörjön, hogy normális és hétköznapi dolog az, hogy a munkahelyünkön megaláznak, üvöltenek velünk, hogy a duplán leadózott fizetésünket ha olyan lábbal keltek fel, talán esetleg átutalják a számlánkra hosszas könyörgés, és csúszásmászás után, hogy az érintethetetlen pereputty azt talál ki, amit akar, és még ha tudván tudjuk is, hogy hétmérföldes marhaság, lelkesen bólogatva menni kell utána, aztán némán vállalni a felelősséget? Köd van az agyakban, hogy a diplomás, több nyelvet beszélő embereknek alamizsnáért kell olyan munkát végezniük, amire egy idomított csimpánz is képes, és mindezek mellé még "meg is kell szokni", hogy lábtörlőnek használják?
Nagydumás ember vagyok, és a fogorvosom az egyetlen, aki arra panaszkodik, hogy kicsi a szám, de ez az a pont volt, amikor csak ültem, és pislogtam Bezzeg Nénire, mint hal a szatyorban, és közben próbáltam rájönni, hogy vajon tisztában van-e azzal, hogy éppen mit sikerült a fejemhez csapnia...
Nem régiben volt szerencsém beszélgetni a mi családunk Bezzeg Nénijével - mert hát az ember lánya, fia, házát cipelő csigája, akármije nem bújhat ki örökösen a rokonokkal való kommunikáció alól, még akkor sem, ha beteg, túlterhelt, és egyébként is kisVuk- és a kedves Bezzeg Néni egy bájos mosollyal és lenéző hangsúllyal reagált az egyébként már biztos unalmas siralmaimra egyetlen mondatot, amivel leverte azt a mostanában amúgy is instabil biztosítékot. Azt sikerült mondania, hogy "Hát igen, ehhez hozzá kell szokni". Hát kedves rokon, ne vedd zokon, de álljon már meg az a méltóságos keresztbecsíkozott nászmenet! Mégis mi az, hogy nekem hozzá kell szoknom ahhoz, hogy rettegésben éljek? Igen, tudom, ez az átlag kis hazánkban, hogy mindenki - kivéve persze Bezzeg Néni pereputtyát - tapossa az iszapot, nehogy megfulladjon. Gyomor görccsel járunk be dolgozni, mert bármikor elveszíthetjük a megélhetésünket és még különösebb ok sem kell hozzá, hiszen bármire rá lehet fogni, miért is vagy alkalmatlan arra, amit röhejesen kevés pénzért napi 8-10-12 órán keresztül fogat összeszorítva csinálsz, csak hogy ne halj éhen. De kérdem én, mégis milyen világ az, ahol "hozzá kell szokni" ehhez? Mégis mi van itt, emberek, hogy senki sem veti fel büszke fejét, és vág az asztalra akkorát, hogy összetörjön, hogy normális és hétköznapi dolog az, hogy a munkahelyünkön megaláznak, üvöltenek velünk, hogy a duplán leadózott fizetésünket ha olyan lábbal keltek fel, talán esetleg átutalják a számlánkra hosszas könyörgés, és csúszásmászás után, hogy az érintethetetlen pereputty azt talál ki, amit akar, és még ha tudván tudjuk is, hogy hétmérföldes marhaság, lelkesen bólogatva menni kell utána, aztán némán vállalni a felelősséget? Köd van az agyakban, hogy a diplomás, több nyelvet beszélő embereknek alamizsnáért kell olyan munkát végezniük, amire egy idomított csimpánz is képes, és mindezek mellé még "meg is kell szokni", hogy lábtörlőnek használják?
Nagydumás ember vagyok, és a fogorvosom az egyetlen, aki arra panaszkodik, hogy kicsi a szám, de ez az a pont volt, amikor csak ültem, és pislogtam Bezzeg Nénire, mint hal a szatyorban, és közben próbáltam rájönni, hogy vajon tisztában van-e azzal, hogy éppen mit sikerült a fejemhez csapnia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése